Egy d�lvid�ki kisv�ros perem�n j�rtam, pr�b�ltam megtal�lni �tic�lomat, miel�tt lemegy a nap. Az �reg CB az 1-9-es csatorn�n s�polt, recsegett, s egyszer csak egy kisfi� hangja sz�lalt meg:

- Br�k� 1-9, van itt valaki? Gyer�nk pil�t�k, dumcsizzatok Pl�ssmacival!

Benyomtam a mikrofont:

- Vettem Pl�ssmaci.

- K�sz pajt�s! - felelte a gyerekhang - Ki van a vonal v�g�n?

Megadtam a b�c�met, mire r�kezdte:

- Nem akarok f�rasztani senkit odakint a p�ly�n. A muterom azt mondta, az aut�soknak az utat kell figyelni�k, nem k�v�ncsiak a karattyol�somra. Csak az az �bra, hogy itt esz a pen�sz t�kegyed�l �s j�lesik kicsit locsogni valakivel. Nyomor�k vagyok, nem tudok j�rni.

V�laszoltam �s megk�rtem, hogy f�tse fel nyugodtan a mikrofont, �n besz�lgetek vele, ameddig akarja.

- A faterom� volt ez a szerkenty� - t�j�koztatott - de most m�r asszem csak az eny�m, meg a muter�, mert a fater meghalt. Egy h�napja, hogy �rokba borult. H�f�v�sban igyekezett haza. Most a muternak dolgoznia kell, hogy meg�lj�nk. Nekem nem sok hasznomat veszi a nyomor�k l�bam miatt. Azt mondja, semmi g�z, meglesz�nk, de n�ha �jjel arra �bredek, hogy s�r. Tudja, van valami, amit nagyon szeretn�k. Persze maguk mind t�l elfoglaltak ahhoz, hogy velem bajl�djanak. Csak tudja a faterom mindig megkocsik�ztatott, mikor hazaj�tt. De ennek m�r l�ttek.

Egyetlen br�k�z�s sem zavarta meg a t�rsalg�sunkat a mozg�ss�r�lt kisfi�val. A torkomban egyre n�tt a gomb�c, ahogy a saj�t csemet�imre gondoltam odahaza, Greenwill Townban.

- �gy volt, hogy id�n elvisz minket valahov� a muterral. Eml�kszem, mindig ezt mondogatta: Egyszer a ti�d lesz ez a v�n csotrog�ny, Pl�ssmaci. H�t �n nem �l�k t�bbet kilenctengelyesen. De ez az �reg szerkenty� seg�t tartani a kapcsolatot az �sszes kamionos bar�tommal. Na, Pl�ssmaci most kisz�ll a k�pb�l �s nem nyaggatja tov�bb, mert a muterom lassan hazaj�n. Ha erre j�r, sik�tson, boldogan csevegek mag�val.

- Miel�tt elp�ly�zol, �ruld el nekem, hol a k�glitek, kis CB-s bar�tom! - sz�ltam bele gyorsan, mire megadta a lakc�m�t.

�n meg egy pillanatig sem haboztam, mert az a rakom�ny igaz�n v�rhat egy cseppet. Semmi perc alatt megfordultam �s kil�ttem a Jackson Street 229 fel�.

Ahogy befordultam a sarkon, majd kig�vadt a szemem: h�rom h�zt�mbnyi sorban �lltak a kamionok. Nyilv�n t�bb kilom�teres k�rzetben egy csom� pil�ta vette az ad�st, �s csin�ltak a sr�cnak egy kis farsangot. Alighogy az egyik hazahozta, a m�sik m�r kapta is f�l �s ment vele egy k�rt.

Ak�r hiszik, ak�r nem, �n is kiv�rtam a soromat, hogy megutaztassam Pl�ssmacit. Azt�n visszavittem �s sz�pen be�ltettem a sz�k�be. Ha valamikor, h�t azon a napon megtudtam, mi a boldogs�g. Ott ragyogott annak az emberpal�nt�nak az arc�n.

Sz�pen felsorakoztunk, mietl�tt az anyuk�ja hazaj�tt. Mindenki elk�sz�nt t�le, azt�n ment a dolg�ra. F�lig �r� sz�jjal szor�totta meg a kezemet:

- Viszl�t pil�ta, tal�lkozunk az �terben.

K�nnyes szemmel fordultam az aut�p�ly�ra, bekapcsoltam a CB-t �s �jabb meglepet�s �rt:

- Br�k� 1-9 - hallatszott a r�di�b�l - , itt Pl�ssmaci anyuk�ja. Szeretn�k k�sz�netet mondani mindannyiuknak. Im�dkozni fogok maguk�rt, mert val�ra v�ltott�k a kisfiam �lm�t. Kisz�llok, miel�tt elb�g�m magam. Isten �vja mindny�jukat; vigy�zzanak magukra �s viszl�t!

Ez a t�rt�net j�l p�ld�zza azt, hogy mi a legfontosabb, �s hogy a legnagyobb rohan�s k�zben is meg tudunk �llni, hogy odafigyelj�nk egym�sra. Hiszen mi a szeretet, ha nem ez?